2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#zöldfül #feldebrő #gólya

Szépen fejlődnek a feldebrői gólyák (FOTÓK)

Nagy Donát 2022.06.11. 13:44

A gólyaszülők mellett a Bükki Nemzeti Park is segít a környék fiókáinak túlélésében.

Néhány hete még csak kicsi fiókák voltak, most viszont már ki is kandikálnak a fészekből a kis gólyák Feldebrőn.

 

#GALLERY_189#

 

Fotók: Lapis Lajos

 

Ahhoz azonban, hogy a gólyák évről évre a lehető legbiztonságosabban költsék ki és neveljék a fiókákat, rengeteg teendő szükséges részünkről is, írja a Bükki Nemzeti Park.

 

Ennek a folyamatnak az első lépése a gólyafészkek költési időben történő felmérése. Ekkor nem csak az derül ki, hogy hány pár foglalt fészket, és ezekben a fészkekben hány fióka nevelkedik, hanem az is, hová építettek újabb fészkeket, fészekkezdeményeket a madarak. Úgy kitűnik, hogy például a dél-borsodi térségben az országos átlagnál jóval nagyobb számú, mintegy 120-150 pár fehér gólya fészkel, ami köszönhető a táplálkozó-területekként használt nagy kiterjedésű gyepeknek.

 

Ezt az időszakot kíséri a lakosság is a legnagyobb figyelemmel, hiszen így vagy úgy, de szinte minden gólyafészek közelében lakó érdeklődik a madarak iránt, írják.

 

 

A felmérés utáni következő lépés a fészektartó nélküli, vagy éppen megdőlt, veszélyessé vált, villanyoszlopokon található fészkek problémáinak bejelentése az áramszolgáltatóhoz. Ezzel egyidejűleg a Bükki Nemzeti Park megpróbálja beszerezni az előzetesen szükségesnek ítélt mennyiségű fém gólyafészektartót.

A fészektartók meglétének szerepe kettős: egyrészt a fészkek és a fiókák számára is biztonságosabb, hogy a fészek nem a vezetéken van, másrészt pedig ez a lakosság áramellátás-biztonságát is növeli, hiszen így a madarak, fészkek kevésbé tudnak a vezetékekhez érni, ezáltal zárlatot, tüzet, valamint a saját pusztulásukat előidézni. Mivel a fészektartók elkészíttetése időbe telik (és nem kevés pénzbe), ezért a tervezett kihelyezés előtt több hónappal meg kell rendelni őket

 

– írják.

Fontos tudni, hogy sosem szoktak hasraütés-szerűen felhelyezni fészektartókat, azokat mindig a már meglévő fészkek helyére, esetleg kormányhivatali határozat okán vagy lakossági felkérésre rakják fel.

Többször előfordul, hogy a lakosok az egyik felnőtt madarat nem látják egy darabig, és ilyenkor az emberek automatikusan a legrosszabbra gondolnak, pedig sokszor ezek a madarak csak élelemszerzés céljából vannak távol a fészektől. Más esetben, például ha a közelben baleset éri a gólyákat, akkor viszont valós a probléma.

 

Sajnos gyakran előfordul az is, hogy táplálékhiány vagy más, általunk ismeretlen okból a szülőmadár kidobja a legkisebb fióká(ka)t a fészekből, és ilyenkor vagy túléli a csöppség a zuhanást vagy nem. Ha túléli, akkor az emberek jóindulatának köszönhetően ezek a kismadarak madármentőkhöz kerülnek, akik általában fel is tudják nevelni őket

 

– fogalmaznak.

 

Nyár végén következik a "nevelt" állatok szabadon bocsátása, és ilyenkor jönnek a problémák, hiszen ezek a madarak hozzá vannak szokva a jelenlétünkhöz, és sokszor nem tudnak teljes értékű vadgólyaként létezni. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai megpróbálják gólyacsapatok közelében, szabadvezetékektől minél távolabbi helyeken elengedni ezeket a madarakat, és drukkolnak, hogy életképesek legyenek a természetben is.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló