Cenzúrázna az egri önkormányzat? Egy helyi kereskedelmi rádiótól kértek be egy hangfelvételt azért, mert szerintük: „az Önkormányzatra, illetve a Polgármesteri Hivatalra nézve negatív tartalmú kijelentések hangzottak el”. A portálunk által megkérdezett médiajogász szerint erre semmilyen joga nem lett volna a városvezetésnek.
Az egri önkormányzatnál úgy látják: ha valaki nem dicséri őket, azzal szemben fel lehet és fel is kell lépni. Egy, a szerkesztőségünk birtokába került hivatalos levél szerint egy alkalommal annyira felhúzták magukat, hogy írásban fordultak a helyi Rádió Eger ügyvezetőjéhez. Ebben azt kérik, hogy az egyik műsor hangfelvételét adják ki nekik, mert abban szerintük nem jó fényben tüntetik fel a városvezetést.
A Habis László polgármester, KDNP-s országgyűlési képviselő által jegyzett levélben egyebek közt ez áll: „Tudomásomra jutott, hogy a megjelölt időpontban az Önkormányzatra, illetve a Polgármesteri hivatalra nézve negatív tartalmú kijelentések hangzottak el, így ennek ellenőrzésére és a megfelelő intézkedések megtételéhez szükséges számunkra a felvétel”.
Úgy tudjuk: a polgármester azon akadhatott fenn, amikor a rádió műsorvezetője számos hallgatói érdeklődést követően adásban közölte, hogy nem tudtak utána járni, miért is van még lezárva a Trinitárius utca, hiszen nem ért el senkit az illetékesek közül. Majd hozzátette: biztos szabadságon vannak.
Az ügy érdekessége, hogy Habis László polgármester rossz dátumot jelölt meg a levelében, ő ugyanis a június 18-án 13.00 és 14.00 óra között elhangzottakat jelölte meg, de az említett értesítés július 18-án hangzott el.
A portálunk által megkérdezett médiajogász közölte: a rádió nem köteles kiadni az önkormányzat számára a kért hangfelvételt. Dr. Polyák Gábor különösnek nevezte az esetet és a levélben található indoklást is, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a felvétel átnyújtására a bíróság szólíthatja fel a rádiót.
A rádió bűne egyébként ez a szöveg volt: „Többen telefonáltak így a kívánságműsor ideje alatt is, hogy mikor adják már át az utat itt Egerben a Trinitáriuson. Tudják, itt a Rossztemplomnál, ahol le van zárva. Igaz, hogy le van aszfaltozva az út, minden oké, de azért ezek a madzagok meg a táblák még ott vannak. Megpróbáltunk utánajárni, viszont a Polgármesteri Hivatalban éppen nyaralnak, úgyhogy nem tudnak felvilágosítást adni erről. Úgy gondoltuk, lehet, hogy kimegyünk mi is, és eltesszük innen ezeket a megállító bábukat, hátha a nyaralás miatt maradt csak ott vagy nem tudom, önöknek mi a véleménye. Na, nem is ez a lényeg, hanem a kívánságműsor …”
A kényes ügyben úgy gondoltuk, mi is segítünk a Polgármester Úrnak. Megírtuk, mi mit is reagálnánk a helyében. Az általunk kreált közlemény IDE KATTINTVA OLVASHATÓ!
A már Facebookon is terjedő hivatalos levél Habis László polgármestertől:

Indexkép: merites.hu
| < Előző | Következő > |
|---|



