Ma 2013. május. 24.
PDF
Nyomtatás
E-mail
18
áp
Írta: Administrator
Módosítás dátuma: 2012. április 19. csütörtök, 07:56

„Éppen ezért kértem Csákvári képviselő urat, hogy a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nem kívánatosak Egerben” – áll az egyik közgyűlési bizottság jegyzőkönyvében. A Kultúra Magyar Városában ezek szerint politikai érdekek menték működik a kulturális élet. Tavaly egy köztudottan baloldali, országosan ismert művészt tiltottak el egy egri fellépéstől, de a helyiek sem járnak jobban.

Egy hivatalos dokumentum szerint Egerben politikai hovatartozás alapján is dönt a kulturális rendezvények fellépőiről a megyeszékhely önkormányzata. Tavaly a Középkori Piactér c. esemény  egyik fellépőjét, Székhelyi Józsefet tették tiltólistára. Ezt a rendezvényszervező nem tudta, így már úgy kellett visszamondania a baloldali művész Villon-előadását. Pedig a programot az esemény hivatalos honlapján és a kinyomtatott plakátokon is közzétették.

Minderről egy tavaly szeptemberi Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsági ülésen esett szó. A képviselők és kulturális szakemberek nagy bánatára jegyzőkönyv is készült a megbeszélésről. Az Egri Ügyek birtokába jutott dokumentum szerint akkor Orosz Lászlóné (Fidesz-KDNP) bizottsági elnök közölte: „ (…) amikor a bizottság azt a jelzést kapja, hogy a Középkori piactéren közreműködik Székhelyi József, és a város lakói nehezményezik az ő jelenlétét, akkor a bizottságnak kötelessége beleszólni a szakmai dolgokba”. Erre a Művészetek Háza Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy reagált: „a szakembernek tisztában kell lennie azzal, hogy egy adott művész a művészvilágban szakmai szempontból mit tett le az asztalra. Azzal viszont nem biztos, hogy tisztában kell lennie, hogy a politikában milyen szerepet tölt be. Ennek tudata nélkül kérték fel a művész urat, de mihelyt az első kritika megérkezett a politikai identitása miatt a közreműködését rögtön leállították. Éppen ezért kértem Csákvári képviselő urat (Csákvári Antal a Fidesz-KDNP képviselője – a szerk.), hogy a szakmai munkájukat megkönnyítendő, állítson össze egy listát, hogy kik azok az előadóművészek, akik nem kívánatosak Egerben”.

Nem csupán Székhelyi József az egyetlen nemkívánatos művész a hevesi megyeszékhelyen. Portálunknak tudomása van arról, hogy márciusban az egyik önkormányzati rendezvényen "felsőbb" utasításra húztak le egy elismert egri művészt a fellépők listájáról.

Ha létezik lista, ha nem, mindenképp szomorú, hogy egyáltalán szóba kerülhet egy ilyenfajta hátrányos megkülönböztetést szolgáló felvetés egy megyeszékhely önkormányzatánál, annak egyes tagjainál.

Az említett jegyzőkönyvi részlet és a plakát, amelyen még szerepel Székhelyi József neve, a képre kattintva tanulmányozható.

 

 

 

 

 

 

 

Közben egy egri színész is nyilatkozik arról, hogy őt melyik fellépéséről tiltották el "felsőbb utasításra". Írásunk IDE KATTINTVA olvasható.

Egri Ügyek információ


 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Eger ügye

Emelkedő parkolási tarifák Egerben

Megújuló belvároshoz megújuló közlekedési rend és parkolási tarifarendszer szükséges. Ez alatt azt is érteni kell, hogy alaposan megemelkednek a tarifák.

 

Több mint 4 milliárdos ipari fejlesztés …

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária ...

 

4K!: Se Orbánt, se Bajnait! Itt az ideje…

A napokban Egerben, az Eszterházy Téren standolt a Negyedik Köztársaságot! Párt, amely friss fiatalos potenciált képvisel a jelenlegi...

 

Százhatvan millióért azért drága a gazos…

A pályázatban szereplő ellentmondásokat és a drága vételár felülvizsgálatát kéri az LMP egri képviselője dr. Csarnó Ákos az egri Közgyűléstől....

 

A Felvidéken barangoltak a Neumann kisgi…

A Neumann János Középiskola hetedikesei a Határtalanul! pályázat segítségével kirándulhattak május elején öt napot Szlovákiában.

 

S5 Box

Regisztráció

*
*
*
*
*

Kötelező mező (*)